Sün Berci barátai - Toddiebag

Sün Berci barátai

Egy verőfényes áprilisi napon nagy boldogság érkezett Sün Mama és Sün Papa házába. Nem más okból kifolyólag, minthogy megszületett Sün Berci, aki onnantól kezdve boldogan sütkérezett szülei odaadó szeretetében. Sün Papa igyekezett őt megtanítani mindenféle olyan dologra, amit csak egy sünfiú tudhat, Sün Mama pedig igyekezett minden finomságot megadni neki, hogy novemberre elég erős legyen, amikor eljön a téli álom időszaka.

Ez a mese most– ahogy a címe is bizonyítja – nem csak Sün Berciről szól. Ahogy a süni cseperedett, megismerkedett az erdő több aprócska lakójával, így Bélával, a nyuszival, a Hűha nevű kisbagollyal, és Ebivel, aki nem hal, hanem kisbéka. Ők nagyon mindhárman nagyon, de nagyon szerették a sündisznócskát. Nem csoda, hiszen Berci bármit megtett, amit csak kértek tőle.

Ha a tüskécskéin megakadt egy csomó frissen hullott alma, Béla mind elkunyerálta tőle. Aztán, ha valamelyikben talált egy gilisztát, rögtön füttyentett Bercinek – köztudott, hogy a kisnyúl a rengeteg sárgarépától remekül tud fütyülni – és már el is küldte vele a finom falatot Hűhának, a kisbagolynak.

Ha bármit szállítani kellett, akár nehezebb dolgokat is, Ebi is azonnal a süninek szólt. És azért is rendszeresen Bercit ugrasztották, ha csak egymásnak üzentek valamit, de lusták voltak megmozdulni az aprócska barátok.

A sündisznócska pedig, mivel nagyon szerette a barátait, minden egyes alkalommal azonnal ugrott, és odaadta az almáit, elszállította a hátán a nehéz terheket és átadta az üzeneteket. Azt hitte, ezért szeretik őt a többiek. Ám mindeközben a kicsi süni egyre fáradtabb és elcsigázottabb lett, arra pedig egyáltalán nem jutott ideje, hogy eleget egyen, hogy legyen elég tartaléka a hosszú téli álom alatt.

Anyukája aggódva nézte, ahogy kisfia egyre csak rohangál és közben nem nő, nem erősödik, sőt sokkal inkább véznább és fáradtabb. Egy délután ezért odahívta Bercit magához és megkérdezte:

 - Kisfiam, miért nem eszel rendesen? Készülnünk kell a télre, ha nem erősödsz meg ősz végéig, nem fogod kihúzni a nagy téli álom alatt.

 - Nincs időm Anyuci. A barátaimnak kell segítenem.

 - És miben, ami fontosabb az evésnél és pihenésnél?

 - Hát hol ebben, hol abban. Mindig van valami. Például odaadni Bélának a lehullott almácsákat. Aztán a kukaccal átszaladni Hűhához. Aztán a súlyos lapuleveleket átvinni Ebinek egyik tóból a másikba.

 - Mondd csak! Ezek a dolgok valóban fontosabbak annál, mint az egészséged? – kérdezte Berci mamája.

 - Nem, – hajtotta le a fejét a süni – csak nem merek nemet mondani nekik, ha kérnek.

 - Miért nem, Kicsim?

 - Mert akkor biztos majd nem fognak szeretni engem.

 - Hmmm-hmmm. – mosolygott Sün Mama, de nem szólt semmit.

Hanem történt, hogy a négy jóbarát kinn játszott a folyóparton. Béla, Hűha és Ebi épp karikákat dobott célba Berci hátán. Ha egy karika rátalált egy tüskére, mindig nagyokat nevettek. Berci pedig velük nevetett.

A süni anyukája épp arra sétált, így odament hozzájuk. Gondolt egyet és megszólította őket.

 - Sziasztok Srácok!

 - Csókolom Sün Mama! – válaszolták az állatkák.

 - Kérdezhetek tőletek valamit?

 - Hát persze! – vágták rá szinte egyszerre.

 - Elárulnátok nekem, hogy miért szeretitek Ti Bercit? Ő maga valahogy nincs tisztában vele.

 - Hát azért, mert olyan jókat lehet vele nevetni. – vágta rá Ebi szinte azonnal. – Olyan mókás, ahogy a kicsi cuki fejét mozgatja, amikor vidám.

 - Igen – vágott közbe a nyuszi – és nagyon-nagyon jó szíve van. Mindig nekem adja az almáját. Még akkor is, amikor neki már nem marad.

 - És annyira okos – csatlakozott Hűha. – Mindig tud hasznos tanácsot adni valamire, amiben tanácstalan vagyok.

 - Téééééényleg? – kérdezte csodálkozva Berci.

 - Igen, igen. – válaszoltak a többiek.

 - Akkor nem azért, mert bármit megteszek neked, amit kértek.

 - Azért is szeretünk, de nem az a legfontosabb.

 - Tehát ha egy kérésre nemet mondanék, akkor is szeretnétek engem?

 - Hát persze! Hisz a barátunk vagy. – vágták rá a kis barátok.

Ettől a naptól kezdve Berci már csak akkor segített a barátainak, ha tényleg volt rá ideje, és nem félt nemet mondani, ha éppen más dolga akadt. Sőt, már ő is mert szívességet kérni a többiektől és csodálkozva látta, hogy ők is szívesen segítenek neki. Mert ez a barátság. Egymást segíteni, támogatni hagyni, ha épp arra van szükség.

Volt már Veled olyan, hogy nem mertél nemet mondani egy kérésre?
Mi volt az?
Milyen érzés volt?