Tündér Lulu
Egy messzi-messzi vidéken, valahol az Álommanók földje mellett élnek az tündérek. Minden képzeletet felülmúló csodás táj az övék: szivárványok, vattacukorfelhők, színpompás virágok és fák díszítik körös-körül. Tündérfölde egyetlen törvénye, hogy lakói nem mehetnek emberek közelébe, mert az véget vethet békés életüknek.
Lulu, az édes kis tündérlány mindig kalandra vágyik, akkor is, ha állandó kíváncsisága sokszor veszélybe sodorta már. Bár valamennyi tündér rendelkezik valamilyen különleges képességgel, Lulunak eddig még nem sikerült rájönni, mi lehet az ő tudománya. Csak abban biztos, hogy kapcsolatban van a kis szelencéjével, ami – használjon bármennyit is belőle - mindig telis-teli van csodálatos csillámporral. Lulu próbálta már hasznosítani a port arra, hogy begyógyítsa egy erdei állat sebét, aztán, hogy feldíszítsen vele egy szobát, sőt még főzéshez is, de mindannyiszor kudarcot vallott.
Egy szép napon épp a barátaival labdázott a fűben, amikor egyikük olyan nagyot rúgott, hogy kénytelenek voltak a labda keresésére indulni. Lulu csak futott, futott a labda után, egészen az Álommanók földjéig, amikor izgatott tanácskozás hangjaira lett figyelmes.
- Érthetetlen- mordult fel Tódor, a főmanó.
- Hónapok óta nem tudjuk rávenni az ember kislányt, hogy aludjon. A szülei teljesen kétségbe vannak esve. – magyarázta egy másik manó izgatottan.
- Meg kell találnunk a megoldást, így ma éjjel személyesen megyek el hozzá – zárta le Tódor a tanácskozást.
Lulu nagyon izgatott lett, hiszen kalandot szimatolt. El is határozta, hogy ő is a manóval tart, persze tökéletesen titokban. Így hát este, mikor a szülei elaludtak, Lulu kilopózott a házból és elindult megkeresni a kislányt. Veszélyes vállalkozás volt, hiszen emberek közé merészkedett. Ám követve Tódort hipp-hopp az álmatlan kislány, Csenge szobájában találta magát.
A fáradhatatlan kislány szüntelen tiltakozott az alvás ellen, anyukája és apukája pedig akárhogy ringatták, énekeltek neki, csak nem jött álom a szemére. Tódor, a főmanó, láthatatlan palástjában szintén szorgosan szórta az álomhozó varázsigéket, sajnos sikertelenül. Hiába volt minden varázslat, Csenge egyáltalán nem akart aludni.
Lulu látva mindezt azon törte a buksiját, hogyan segíthetne. Miközben föl-alá járkált morfondírozás közben, megbotlott egy zenélő játékban. Mindenki a zaj felé kapta a tekintetét, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy észrevették. De a tündérkének sikerült villámgyorsan elbújnia az ágy fölötti polcon.
- Huh - gondolta Lulu – ez meleg helyzet volt. Ám Tódor, a manó rögtön tudta, hogy valaki követte őt Csenge szobájába. Hirtelen felugrott a polcra, amitől Lulu annyira megijedt, hogy kiszóródott a csillámpora, egyenesen Csenge fejére. És lássatok csodát, a kislány egy szempillantás alatt álomba szenderült.
A manó csodálkozva nézte a békésen alvó kislányt, Lulu pedig rettenetesen boldog volt, hogy végre fény derült tündértudományára.
- Felelőtlen vagy, bajba is kerülhettünk volna – korholta Tódor a boldogan mosolygó tündérkét, de aztán gyorsan megbocsájtott neki. - Ügyesen elaltattad Csengét, köszönöm. – mondta, miközben láthatatlanná varázsolta Lulut, hogy biztonságban hazamehessenek.
Mire hazaértek, már mindenki a tündérlányt kereste.
- Mamaaa, papaaa – kiabálta Lulu. – Végre tudom, miben vagyok tehetséges!
- De kicsikém, - mondta a papája -nem szabad kérdezés nélkül elmenni sehova, főleg nem az emberek közé.
- Szófogadónak kell lenned. – vette át a szót Lulu anyukája. - Ezúttal szerencséd volt, hogy Tódor hazahozott.
- Tudom. Többé nem fordul elő. – mondta bűnbánóan a kis tündér.
Gyorsan megbocsájtottak a szülei a bűnbánó tündérlánynak, és nemsokára már mind csodálkozva hallgatták, hogy hogyan is derült fény Lulu tündértudományára.
Azóta bármikor, ha egy kisgyerek nem akar vagy nem tud elaludni, az álommanók Lulu segítségét hívják, persze csak a szülei engedélyével.
(Ha neked sem sikerül elaludni, simítsd meg a zsákocskád mintáját, és a csodás csillámporral hipp-hopp álomba szenderülsz.)
Veled előfordult már, hogy nem tudtál elaludni?
Mit csináltál olyankor?