bagoly.png

 

Hűha, a félős uhu

A mesékből tudjuk, hogy a bagoly bölcs és okos állat. Ki gondolná, hogy létezhet olyan kisbagoly, aki a legtöbb kisgyerekhez hasonlóan fél a sötétben? Ám miután megmutatják neki, hogy mit tegyen, a mese végén ő is bátor és ügyes bagoly lesz, akárcsak az édesapja. De ne siessünk ennyire, kezdjük a mese elején!

Hűha, az uhufióka nagyon félős kisbagoly volt. "Hűha!" - mondta, ha feltámadt a vihar, és vészjósló fények kíséretében dörgött az ég. "Hűha!" - mondta, ha az erdőben félelmetesen megreccsent egy kiszáradt fa ága. De leginkább akkor mondta, hogy "Hűha! Hűha!" (ilyenkor kétszer is), ha a napocska nyugovóra tért és leszállt az éj. Mert Hűha, amellett, hogy mindentől félt, leges-legjobban a sötétségtől rettegett.

Így hát ébredés után ő volt az egyetlen fióka, aki nem ugrott ki azonnal a fészekből, hogy az éjszaka leple alatt végre megtanulhassa apukájától a repülés csínját-bínját. De még nem azonnal sem ugrott ki.

Anyukája hiába szólongatta ilyenkor, ő csak kuporgott a fészek biztonságos ölelésében, és moccanni sem mert.

Egyszer aztán Uhu mama visszatelepedett a fészekbe, hogy elbeszélgessen vele.

- Mi a baj, Hűha?

- Félek a sötéttől. - csipogta a kisbagoly és szemeit jó szorosan becsukta, hogy véletlenül se lássa meg a sötétséget.

- Miért félsz tőle?- faggatta tovább anyukája.

- Mert ilyenkor nem látok semmit. És az félelmetes.

- Uhum… Khmm. Ühüm. Értem. - mondta Uhu mama és elmosolyodott. - És még sosem gondoltál arra, hogy ilyenkor kinyisd  a szemed?

- Nem! - kiáltott fel ijedten Hűha. - Nem akarom látni, mert félelmetes.

- Tudod, Hűha, mi baglyok vagyunk. És a baglyok roppant különleges állatok. Például nem izzadunk.

- Mi az, hogy izzadni? - kérdezte Hűha, de még mindig gondosan ügyelt rá, hogy összeszorítsa a szemét.

- Hát az izzadás… - gondolkodott el Uhu mama, majd folytatta: Na jó, ezt most hagyjuk! De például mi vagyunk az egyetlen madárfaj, akiknek szemöldöke van.

- És az meg mire jó?

- Nem tudom, de fantasztikus, nem? - válaszolt mosolyogva az anyukája. - Aztán például a mi nyakunk annyira hajlékony, hogy teljesen körbe tudjuk fordítani a fejünket úgy, hogy a testünk meg sem moccan. És mi nappal alszunk és éjszaka vadászunk, mert ha nem tennénk, akkor nem tudnánk mit enni.

- De én nem vagyok éhes! - tiltakozott a kisbagoly.

- De bizony, egyszer az leszel. Ám van valami, amiben még különlegesebbek vagyunk… - folytatta rejtélyes hangon Uhu mama.

- Igen? - kérdezte a még mindig csukott szemű Hűha kíváncsian.

- Bizony. Nekünk nagyon-nagyon jó a szemünk. Olyan príma, hogy mindent látunk a sötétben is.

- De én nem látok semmit!

- Mert csukva van a szemed, Csillagom. - mondta mosolyogva Uhu mama. - Bízz bennem, nyisd ki a szemed, és meglátod, csodálatos világ tárul eléd. A te szemed is pont olyan éles és ügyes, mint a testvéreidé. A legkisebb állat leghalványabb moccanását is észre veszed majd, és ha megtanulsz repülni, te is olyan bravúrosan fogsz vadászni, mint édesapád, és sosem leszel éhes.

- Korrrrrr. - kordult meg ekkor a kisbagoly gyomra, és Hűha rájött, hogy bizony hasznos lenne megtanulni vadászni.

Kinyitotta hát résnyire a jobb szemét, és meglátta anyukája gyönyörű, mosolygós arcát. Amint minden egyes tollat szemügyre vett rajta, kinyitotta a másik szemét is. Felfedezte az ág szélén türelmesen várakozó testvéreit is, a fa szép rendezett leveleit, és a lombokon átszűrödő csodás holdfényben édesapja alakját, ahogy hatalmas szárnyait széttárva hangtalanul suhant a fák között majd visszatért a  kisbaglyokhoz.

- Hűűűűűűűűűűűűhaaaaaaaaaaa! - mondta csodálkozva Hűha!, de már egyáltalán nem volt félelem a hangjában.

Aztán lassan kitipegett a fészekből és beállt a többiek közé repülni tanulni.

Itt a vége, huss el véle!

Te félsz a sötétben?

Mit teszel azért, hogy ne legyen így?